A közúti teherszállítást 1988-ban kezdtem egyéni vállalkozóként egy Barkas B-1000-es tehergépkocsival. Kezdetben rakodással együtt lakossági és közületi munkát végeztem. Az 1989-es év nagy változást hozott, teljesítettem az első nemzetközi fuvart. A nemzetközi piacon a Barkas B-1000-em korszerűtlennek bizonyult, ezért 1991 decemberében megvásároltam AVIA- A 30-as tehergépjárművemet. Majd a cég fejlődésének köszönhetően 1994 júniusában egy MB-814-es tehergépkocsira cseréltem, amely már korszerű, hálófülkés, nemzetközi kivitellel rendelkezett. 1995-ben sikerült még egy MB-814-es tehergépkocsit beszerezni, így rendszeresen már két autóval dolgoztunk. Majd 1996 májusában az újabb bővítés és a piaci versenyképességünk növelése érdekében már három gépkocsival végeztük a belföldi és nemzetközi fuvarozást.
Alapvető változást eredményezett 1997-ben a Kft. megalakítása, amelyben a tulajdonosok megerősítve aGYÖRE INTERTRANS KFT. pénzügyi helyzetét, építve a több éves szakmai tapasztalatokra, egy dinamikusan fejlődő vállalatot hoztak létre. A folyamatosan bővülő megbízói igények magas színvonalon történő kiszolgálásához szükségessé vált újabb gépjármű beszerzése. Hamarosan munkába is állhatott az első 40 tonnás Actros szerelvény is, amely már a követelményeknek megfelelő EUR 2-es motorral rendelkezett. Prioritásunk megőrzése érdekében a minőségi cserék és fejlesztések mellett a piaci szükségletekhez igazodó Express fuvarozás is bekerült szolgáltatásaink körébe, amely újabb fejlesztéseket eredményezett cégünk életében.
Gépjárműparkunk ennek megfelelően került kialakításra mind a 3,5 tonnás, 7,5 tonnás, 9,5 tonnás és 12 tonnás valamint 22 tonnás kategóriában, mellyel európai színvonalon végezzük tevékenységünket. Emellett nagy gondot fordítunk a megbízható, szakképzett munkaerő felvételére és folyamatos bővítésére, amely szükséges a felmerülő piaci kereslet kielégítésére. A GYÖRE INTERTRANS KFT. ma már a dunántúli régió egy elismert belföldi és nemzetközi fuvarozást végző cége, melynek főbb jellemvonásai közé sorolhatók az állandó fejlődés, a megbízhatóság és a rugalmasság, amelyek biztosítják a piaci pozíciónk megtartását.